ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

Bevezetés

Jelen tájékoztató Goldschmidt Nikolett Emília (továbbiakban: Adatkezelő vagy by GN) személyes adatok kezelésére vonatkozó tevékenységeit tartalmazza.  Tájékoztatást kaphat arról, hogy milyen személyes adatokat kezelünk, milyen célból és jogalapon, mennyi ideig, a kezelt személyes adatokat kik ismerhetik meg, azokhoz kik férhetnek hozzá, illetve részletes tájékoztatást adunk, hogy az adatkezeléssel kapcsolatban milyen jogok illetik meg Önt.

Hogyan kezeljük a személyes adatokat ?

Az Adatkezelő a tevékenysége során tudomására jutott, valamely természetes személyre vonatkozó információt (pl.: személyazonosító adatot, elérhetőségi adatot, stb.) azaz személyes adatot a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 EU rendeletnek (Általános adatvédelmi rendelet – GDPR), továbbá a vonatkozó magyar adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően, adatkezelőként kezeli.

Amennyiben felhasználónknak olyan kérdése lenne, mely jelen tájékoztatónk alapján nem egyértelmű, kérjük írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését. Az Adatkezelő bár elkötelezett a szolgáltatások minőségének a legmagasabb szinten tartása irányában, a rendszer használatából eredő esetleges károkért felelősséget nem vállal.

      Az Infotv. 6. § (3) bekezdése és a GDPR 8. cikk (1) bekezdése alapján a 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges, 16. életévet be nem töltött kiskorú esetén az érintett hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez a gyermek feletti szülői felügyeletet gyakorló hozzájárulása szükséges. Az Adatkezelőnek nem áll módjában ellenőrizni a hozzájárulást, a felhasználó szavatol annak helyességéért.

Az Adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  • változatlansága igazolható (adatintegritás);
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.
  • az informatikai adatok és a környezet megfelelő adatmentéséről gondoskodik, amit az egyes adatok megőrzési ideje alapján szükséges paraméterekkel működtet, ezáltal az adatok megőrzési időn belüli rendelkezésre állását garantálja, a megőrzési idő lejártával pedig véglegesen megsemmisíti azokat.

Jelen adatkezelési tájékoztató az alábbi oldal adatkezelését szabályozza:

  • www.bygn.hu
  • Az adatkezelő és elérhetőségei:
  • Név: Goldschmidt Nikolett Emília ev.
  • Székhely: 8087 Alcsútdoboz, Jókai utca 1.
  • Nyilvántartási szám: 54276402
  • Adószám: 55573764-1-27
  • Képviseli: Goldschmidt Nikolett Emília
  • E-mail:  info@bygn.hu
  • Telefon: +36 30 287-1799

Adatfeldolgozók:

Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel; (Rendelet 4. cikk 8.)

  • Domain és tárhely-szolgáltatónk

          Név: Tárhely.Eu Szolgáltató Kft.
          Székhely: 1144 Budapest, Ormánság u.4.

          Cégjegyzékszám: 01-09 909968

          Adószám: 14571332-2-42

  • Webshop üzemeltetőnk

                                Acodyna LTD. England, 12263435. 42 Barley Croft, Harlow,                                                          Essex,CM18QZ

https://www.acodyna.co.uk

             Adatkezelés: https://www.acodyna.co.uk/privacy-policy

  • Könyvviteli szolgáltatónk

Társaságunk az adó és számviteli kötelezettségei teljesítéséhez könyvviteli szolgáltatói szerződéssel szolgáltatót vesz igénybe, aki kezeli a Társaságunkkal szerződés vagy kifizetői kapcsolatba levő természetes személyek személyes adatait is, a Társaságunkat terhelő adó és számviteli kötelezettségek teljesítése céljából.

Cégnév: Kispál Kinga E.V.

Székhely: 2060, Bicske, Munkácsy M. utca 6. A ép.

Nyilvántartási szám: 51176451

Adószám: 68069838127

E-mail cím: kispal.kinga@gmail.com

A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek

A személyes adatok:

  • kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”);
  • gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”);
  • az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”);
  • pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”);
  • tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”);
  • kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”).
  • az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).

Cookie(k) használata

  • A cookie-k (sütik) egy olyan egyedi azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas jelsorozatok, információs fájlok, amelyeket a szolgáltatók a felhasználó eszközére helyeznek el, és amelyek így lehetővé teszik, hogy egy weboldal a felhasználó böngészési szokásairól adatokat rögzítsen (például tárolják a felhasználók preferenciáit és beállításait; segítenek a bejelentkezésben; személyre szóló hirdetéseket jeleníthetnek meg és elemzik a webhely működését). A cookie-ban tárolt jelsorozat azonban önmagában csak a felhasználó számítógépének felismerésére alkalmas, nem képes egyedileg is azonosítani a felhasználót.
  • A cookie-k tartalma magas szintű titkosítás segítségével biztonságosan védve van az ellen, hogy ahhoz harmadik fél hozzáférjen. A  by GN weboldalán használt cookie-k nem tartalmaznak vírusokat, és nem okoznak kárt az Ön számítógépében.
  • Tájékoztatjuk felhasználóinkat, hogy a honlapunk által működtetett cookie-k (sütik) alkalmazása az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény („Eht.”), valamint a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 EU rendelet (2016. április 27.) („GDPR”) értelmében a felhasználó előzetes, tájékozott hozzájárulását igényli. Ezért az első látogatáskor a by GN honlapján, a képernyő alsó részén felugrik egy felirat arról, hogy a by GN cookie-kat (sütiket) használ, illetve egy link, amely ehhez a tájékoztatóhoz vezet. A cookie-k (sütik) használatához a felhasználó az „IGEN” gomb megnyomásával járulhat hozzá. Hozzájárulás hiányában, illetve a korábban megadott hozzájárulás visszavonása esetén honlapunk nem helyez el cookie-kat (sütiket) a felhasználó berendezésén.

Az adatkezelés, jogalapja, időtartama, adatkezelő személye, érintett jogai

  • A cookie-k használatakor alkalmazott adatkezelés jogalapja: 

az érintett önkéntes hozzájárulása, melyet az érintett aktív, tevőleges magatartásával, az „IGEN” gombra kattintással adott meg a cookie használatról szóló rövid tájékoztatás felugrásakor.

  • A cookie-k használatakor alkalmazott adatkezelés időtartama: 

Sütinként eltérően a táblázatokban foglaltaknak megfelelően

  • Az érintett jogai: 

Az érintett kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, a személyes adatainak helyesbítését, törlését, kezelésének korlátozását, továbbá bármely időpontban visszavonhatja az adatkezeléshez adott hozzájárulását. Az Adatkezelő (székhely:8087 Alcsútdoboz, Jókai utca 1.) az érintettek kérelmeire indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül válaszol, és ha az érintett bármely kérelmének nem tesz eleget, indokolnia kell döntését. Az érintettek jogosultak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c, telefon: +36 (1) 391-1400, fax: +36 (1) 391-1410, email: ugyfelszolgalat@naih.hu, honlap: www.naih.hu) panaszt benyújtani.

Session (Munkamenet) cookie:

Ez a cookie kizárólag az Ön látogatásának időtartamára jön létre, és a látogatás után automatikusan törlődik. Célja, hogy a weboldalunk felhasználóbarátabb és biztonságosabb legyen. Ez elsősorban ún. munkamenetekhez használt azonosítókon alapuló saját cookie, amely élettartama legkésőbb a munkamenet lezárásakor lejár (átmeneti, néhány óra élettartamú). A felhasználói adatbeviteleket követi nyomon, például online nyomtatványok kitöltése, vagy virtuális kosárral való vásárlás során. Erre a cookie-ra a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához a szolgáltatónak feltétlenül szüksége van, és a cookie a felhasználó tevékenységéhez (mint például nyomtatvány kitöltése vagy gomb megnyomása) kötődik.

Érvényessége: a munkamenet lezárultáig, vagy rövidebb ideig, az alábbi táblázat alapján.

Külső cookie

Jelen weboldal használata során 3. féltől származó cookie-k (sütik) is kerülhetnek a felhasználó eszközére, amely a tartalmak közösségi oldalakon való megosztását vagy a látogatottsági statisztikák készítését segítik elő. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, azon weboldalak tekintetében, amelyeknél a külső szolgáltató cookie-ját használják.

Google Analytics

Weboldalunk látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak független mérését és auditálását külső szerverek segítik (www.google.com/analytics/). A Google által használt külső süti általi adatkezelésről a http://www.google.com/intl/hu/policies címen kérhető bővebb tájékoztatás.

A honlapon az alábbi külsős szolgáltatók a felsorolt sütiket helyezték el:

Külső szolgáltató neveSüti neveSüti funkciója, rövid leírása,adatkezelés céljaSüti élettartama, érvényességeSüti által hozzáférhető és kezelt adatok
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway Mountain View, CA 94043 USA) www.google.com/analytics   A felhasználók megkülönböztetését szolgálja  2 évA felhasználó IP címe, honlap elérési útvonala, a böngészés időpontja és időtartama, a meglátogatott oldalak teljesítménymérése.  
  Blokkolja a meghatározott beérkező kérelmeket  1 perc 
  A felhasználók megkülönböztetését szolgálja  24 óra 

Google Adwords konverziókövetés használata

A „Google AdWords” nevű online reklámprogramot használja az adatkezelő, továbbá annak keretein belül igénybe veszi a Google konverziókövető szolgáltatását. A Google konverziókövetés a Google Inc. elemző szolgáltatása (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA; „Google“).

Amikor Felhasználó egy weboldalt Google-hirdetés által ér el, akkor egy a konverziókövetéshez szükséges cookie kerül a számítógépére. Ezeknek a cookie-knak az érvényessége korlátozott, és nem tartalmaznak semmilyen személyes adatot, így a Felhasználó nem is azonosítható általuk.

Amikor a Felhasználó a weboldal bizonyos oldalait böngészi, és a cookie még nem járt le, akkor a Google és az adatkezelő is láthatja, hogy Felhasználó a hirdetésre kattintott.

Minden Google AdWords ügyfél másik cookie-t kap, így azokat az AdWords ügyfeleinek weboldalain keresztül nem lehet nyomon követni.

Az információk – melyeket a konverziókövető cookie-k segítségével szereztek – azt a célt szolgálják, hogy az AdWords konverziókövetést választó ügyfeleinek számára konverziós statisztikákat készítsenek. Az ügyfelek így tájékozódnak a hirdetésükre kattintó és konverziókövető címkével ellátott oldalra továbbított felhasználók számáról. Azonban olyan információkhoz nem jutnak hozzá, melyekkel bármelyik felhasználót azonosítani lehetne.

Ha nem szeretne részt venni a konverziókövetésben, akkor ezt elutasíthatja azáltal, hogy böngészőjében letiltja a cookie-k telepítésének lehetőségét. Ezután Ön nem fog szerepelni a konverziókövetési statisztikákban.

További információ, valamint a Google adatvédelmi nyilatkozata az alábbi oldalon érhető el:  www.google.de/policies/privacy/

Facebook cookie:

A Facebook olyan kisméretű adatfájlokat használ, melyek segítségével az oldal tulajdonosa részletes tájékoztatást kap, a honlap látogatóinak személyre szabott hirdetéseket jeleníthet meg. A Facebook adatkezelési szabályzata és cookie beállítások az alábbi linken érhetők el: https://www.facebook.com/privacy/explanation.

Sütik kezelése

  • A sütit a felhasználó képes törölni saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem /Előzmények /Egyéni beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomkövetés megnevezéssel van lehetőség.
  • A sütiknek az engedélyezése nem feltétlenül szükséges a webhely működéséhez, de javítja a böngészés élményét és teljesítményét. Ön törölheti vagy letilthatja ezeket a sütiket, de ebben az esetben előfordulhat, hogy a webhely bizonyos funkciói nem működnek rendeltetésszerűen.
  • A sütik által tárolt információkat nem használjuk fel az Ön személyazonosságának megállapítására, és a mintaadatok teljes mértékben az ellenőrzésünk alatt állnak. A sütik által tárolt információk kizárólag az itt leírt célokra kerülnek felhasználásra.
  • Amennyiben Ön mégsem szeretne fogadni bizonyos típusú cookie-kat (sütiket), akkor  módja van a böngészőjét úgy beállítani, hogy az ne engedje meg az egyedi azonosító jel elhelyezését, vagy böngészője figyelmeztetesse, amennyiben a weboldal cookie-t (sütit)szeretne küldeni. 

Amennyiben többet szeretne megtudni ezekről a funkciókról, és pontosítani kívánja cookie (süti) beállításait, tekintse meg internetes böngészőjének utasításait vagy segítő képernyőjét, illetve az alábbi link segítségével az egyes szolgáltatók online viselkedés alapú reklámjait be és ki is tudja kapcsolni: http://www.youronlinechoices.com/hu/ad-choices  

Segítség a sütik beállításához:

  • Edge: Beállítások -> Speciális beállítások -> Cookie -k („Cookie-k engedélyezése” / „Az összes cookie blokkolása” / “Csak a külső cookie-k blokkolása” vagy: F12 – Hibakereső – Cookie-k

Fogalom meghatározások

  • adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
  • adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
  • adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
  • személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
  • címzett: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
  • az érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
  • adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

Hírlevél, DM tevékenység

Az adatkezelés célja:

Az adatkezelés célja a by GN e-mail hírlevélre feliratkozó személyek részére az adatkezelő szolgáltatásait népszerűsítő elektronikus hírlevelek küldése kétheti rendszerességgel.

-Amennyiben az adatkezelő az adatkezelés fent meghatározott céljától eltérő cél érdekében kívánja felhasználni az általa kezelt személyes adatokat, az eltérő célról és minden egyéb releváns kiegészítő információról az eltérő célú adatkezelés megkezdése előtt a helyben szokásos módon tájékoztatni fogja az érintetteket.

Az adatkezelés jogalapja és időtartama, a kezelt adatok köre:

Az adatkezelés jogalapja az érintett (hírlevélre feliratkozó személy) előzetes és önkéntes hozzájárulása. Az adatszolgáltatás és a hozzájárulás elmaradása esetében azonban a hírlevél küldésére nincsen lehetőség.

Az adatkezelésre a hírlevélre történő feliratkozás időpontjától a leiratkozás időpontjáig (hozzájárulás visszavonása) vagy a cél megszűnéséig, azaz a hírlevél-küldési tevékenység megszüntetéséig kerül sor.

-Adatkezelő a hírlevél küldéssel kapcsolatban az alábbi adatokat kezeli:

  1. vezetéknév és keresztnév
  1. e-mail cím

Az adatkezelő az érintett adatait kizárólag az érintett előzetes írásbeli hozzájárulása alapján vagy jogszabályba foglalt kötelezettség teljesítése esetén továbbítja harmadik személy részére.

  • A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott elérhetőségein megkeresse.
  • Továbbá Ügyfél a jelen tájékoztató rendelkezéseit szem előtt tartva hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje.
  • Szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, és Felhasználó korlátozás és indokolás      nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben Szolgáltató      minden – a reklámüzenetek küldéséhez szükséges – személyes adatát törli     nyilvántartásából és további reklámajánlataival nem keresi meg a Felhasználót.         Felhasználó a reklámokról leiratkozhat az üzenetben lévő linkre kattintva.

Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:

Személyes adatAz adatkezelés célja
Név, e-mail címAzonosítás, a hírlevélre való feliratkozás lehetővé tétele.
A feliratkozás időpontjaTechnikai művelet végrehajtása.
A feliratkozás kori IP címTechnikai művelet végrehajtása.

Az érintettek köre:

A hírlevélre feliratkozó valamennyi érintett.

Az adatkezelés célja:

reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek (pl: e-mail, sms, push üzenet) küldése az érintett részére, tájékoztatás nyújtása az aktuális információkról, termékekről, akciókról, új funkciókról stb.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje:

a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig tart az adatkezelés.

Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei:

A személyes adatokat az adatkezelő sales és marketing munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:

Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát, az adatkezelések elleni tiltakozást az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:

postai úton a 8087 Alcsútdoboz, Jókai utca 1.

e-mail útján az info@bygn.hu e-mail címen,

telefonon a +36 30 287-1779  számon.

Az érintett bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevélről.

Az adatkezelés jogalapja:

az érintett hozzájárulása, 6. cikk (1) bekezdés a) és f) pontja, és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése:

A reklámozó, a reklámszolgáltató, illetve a reklám közzétevője – a hozzájárulásban meghatározott körben – a náluk hozzájáruló nyilatkozatot tevő személyek személyes adatairól nyilvántartást vezet. Az ebben a nyilvántartásban rögzített – a reklám címzettjére vonatkozó – adat csak a hozzájáruló nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően, annak visszavonásáig kezelhető, és harmadik fél számára kizárólag az érintett személy előzetes hozzájárulásával adható át.

Tájékoztatjuk, hogy az adatkezelés az Ön hozzájárulásán alapul.

Az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudunk Önnek hírlevelet küldeni.

Ügyfélkapcsolatok és egyéb adatkezelések

Amennyiben az adatkezelő szolgáltatásaink igénybevétele során kérdés merülne fel, esetleg problémája lenne az érintettnek, a honlapon megadott módokon (e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphet az adatkezelővel.

Adatkezelő a beérkezett e-maileket, üzeneteket, Facebook-on stb. megadott adatokat az érdeklődő nevével és e-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 2 év elteltével törli.

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására.

A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Webshopból történő rendeléssel kapcsolatos adatkezelés

Az adatkezelés célja:

A megrendelések teljesítése

Kezelt adatok köre:

A vásárló által megadott adatok

Személyes adatAz adatkezelés célja
Vezeték-és keresztnévAzonosításhoz, kapcsolatfelvételhez, a számlakiállításhoz és a szállításhoz szükséges
E-mail címAzonosítás, kapcsolattartás
Számlázási név és címAzonosítás, a megrendelt termékekkel kapcsolatosan a szállítás és számlakiállítás céljából.
TelefonKapcsolatfelvétel, a számlázással és szállítással kapcsolatos kérdések megválaszolása
Város(helyiség), irányítószám, utca, házszámSzámla kiállításaMegrendelés teljesítéseHázhozszállítás lehetővététele
A vásárlás/regisztráció időpontjaTechnikai művelet végrehajtása
A vásárláskori IP címTechnikai művelet végrehajtása

Sem a felhasználónév, sem az e-mail cím esetében nem szükséges, hogy személyes adatot tartalmazzon.

Az érintettek köre:

A webshop weboldalon regisztrált/vásárló valamennyi érintett

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje:

A regisztráció törlésével azonnal

Az érintett által megadott bármely személyes adat törléséről az adatkezelő a GDPR 19. cikke alapján, elektronikus úton tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett törlési kérelme kiterjed az általa megadott e-mail címre is, akkor az adatkezelő a tájékoztatást követően az e-mail címet is törli. Kivéve a számviteli bizonylatok esetében, hiszen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat.

A könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot (ideértve a főkönyvi számlákat, az analitikus, illetve részletező nyilvántartásokat is), legalább 8 évig kell olvasható formában, a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon megőrizni.

Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei:

A személyes adatokat Adatkezelő kezelheti, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:

Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való

hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és

•             tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint

•             az érintettnek joga vanaz adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely             időpontban történő visszavonásához.

Az adatkezelés jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, Az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban:Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése: A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.

A számviteli jogszabályoknak megfelelő számlát kiállítása:

A Rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) pontja

Tájékoztatjuk, hogy az adatkezelés szerződés teljesítéséhez szükséges. Köteles a személyes adatokat megadni, hogy tudjuk a rendelését teljesíteni. Az adatszolgáltatás elmaradásának következménye, hogy nem tudjuk a rendelését feldolgozni.

Fizetési-szolgáltató

Online számlázórendszer

Cégnév: KBOSS Kft.

Székhely: 1031, Budapest Záhony utca 7/C

Cégjegyzékszám:  01-09-303201

Adószám: 13421739-2-41

Email cím:  info@szamlazz.hu

Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre:

Számlázási név, számlázási cím, telefonszám, e-mail cím, számlázással, kifizetéssel kapcsolatos adatok.

Az érintettek köre:          

A weboldalon és e-mail-ben megrendelést leadó, szolgáltatást megrendelő valamennyi érintett.

Az adatkezelés célja:

A törvényi előírások alapján számla kiállítása/könyvelési feladatok elvégzése.

Az adatfeldolgozás jogalapja:

A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja, illetve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje:

A regisztráció törlésével azonnal. Az érintett által megadott bármely személyes adat törléséről az adatkezelő a GDPR 19. cikke alapján, elektronikus úton tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett törlési kérelme kiterjed az általa megadott e-mail címre is, akkor az adatkezelő a tájékoztatást követően az e-mail címet is törli. Kivéve a számviteli bizonylatok esetében, hiszena számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat.            

Adattovábbítás

Szerződött partnereink önálló adatkezelők, az általuk kezelt személyes adatok kezeléséről a társaságok honlapján található adatkezelési tájékoztatóban rögzítik.

Ezen adatfeldolgozók Társaságunktól megkapják a postai küldemények kézbesítéséhez szükséges személyes adatokat (érintett neve, címe, telefonszáma), és ennek felhasználásával kézbesítik a postai küldeményeket.

Adatkezelés jogalapja:

Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. Cikk (1) bekezdés (b) pontja szerint a szerződés teljesítése.

Adatkezelés időtartama:

A személyes adatokat a szerződés teljesítését követően, az elévülési idő elteltével töröljük.

Közösségi oldalakon létrehozott profilokkal kapcsolatos adatkezelés

Adatkezelés célja:

A by GN közösségi profiljainak (Facebook, Instagram) működtetése, moderálása, szolgáltatásainak ismertetése, látogatottsági adatok elemzésén keresztül a szolgáltatásainak folyamatos fejlesztése.

Adatkezelés jogalapja:

Az adatkezelés jogalapja egyrészt az Ön, mint érintett személy hozzájárulása, amelyet pl.: az oldalra való belépésével, vélemény, vagy a by GN bejegyzéseihez fűzött hozzászólás írásával ad meg (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont)

Másrészt a by GN közösségi profiljának megfelelő működtetéséhez, moderálásához fűződő jogos érdeke (pl.: sértő hozzászólások törlésére vonatkozóan; GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont).

Érintett személyes adatok köre:

Név, és minden olyan személyes adat, amelyet az érintett személy a közösségi oldalon és a by GN közösségi profiljával kapcsolatban magáról közzétesz, hozzászólásában leír.

Adatkezelés időtartama:

Az oldalra való belépéstől, hozzászólás írásától számított legkésőbb 5 év (általános elévülési idő) elteltével a személyes adatok (ideértve a hozzászólásokat is) törlésre kerülnek.

Igényérvényesítés során kezelt adatok

Adatkezelés célja:

Az Érintett azonosítása, hátralékának kezelése, igény érvényestése.

Kezelt adatok köre:

Az Érintett alábbi adatai

  • Név,
  • Kontaktadatok(név,e-mailcím,telefonszám),
  • Számlázási adatok (név, cím, számla vagy bizonylat száma, bankszámla száma, bank neve).

Adatkezelés jogalapja:

Az adatkezelésre, és adattovábbításra a GDPR 6. § (1) bekezdés f) pontja szerint a by GN jogos érdeke nyújt jogalapot.

Adatkezelés időtartama:

A szerződéses kapcsolat lezárásától számított legfeljebb az igény érvényesítés lezárásáig.

Adattovábbítás:

A szerződéses kötelezettségből eredő igényeink érvényesítéséből származó adatokat a by GN továbbíthatja jogi képviselőjének, aki jogosult megismerni ezen adatokat.

Panaszkezelés

-Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:

Személyes adatAz adatkezelés célja
Vezeték-és keresztnévAzonosítás, kapcsolattartás.
E-mail címAzonosítás, kapcsolattartás
Számlázási név és címAzonosítás, a megrendelt termékekkel kapcsolatosan felmerülő minőségi kifogások, kérdések és problémák kezelése.

-Az érintettek köre:

A weboldalon minőségi kifogással élő, panaszt tevő valamennyi érintett.

-Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje:

A felvett kifogásról felvett jegyzőkönyv, átirat és az arra adott válasz másolati példányait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése alapján 5 évig kell megőrizni.

-Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei:

A személyes adatokat az adatkezelő sales és marketing munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

-Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:

Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

-A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát, az adatkezelések elleni tiltakozást az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:

 postai úton a 8087 Alcsútdoboz, Jókai utca 1.

 e-mail útján az info@bygn.hu e-mail címen,

 telefonon a +36 30 287-1779  számon.

Az adatkezelés jogalapja:

a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pont, és a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése.

Tájékoztatjuk, hogy a személyes adat szolgáltatása szerződéses kötelezettségen alapul.

A szerződés megkötésének előfeltétele a személyes adatok kezelése.

Az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudjuk kezelni a hozzánk beérkezett panaszát.

Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogai és jogorvoslati lehetőségei

Előzetes tájékozódáshoz való jog (Rendelet 13-14. cikk)

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezeléssel összefüggő tényekről és információkról az adatkezelés megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon.

Az érintett hozzáférési joga (Rendelet 15.cikk)

Az érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

a) az adatkezelés céljai;

b) az érintett személyes adatok kategóriái;

c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;

d) adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;

e) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;

f) a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;

g) ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ.

Helyesbítéshez való jog (Rendelet 16.cikk)

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

Tiltakozáshoz való jog (Rendelet 21.cikk)

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak az Adatkezelő jogos érdekeinek érvényesítésén alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”) (Rendelet 17. cikk)


1. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha a Rendeltben meghatározott indokok valamelyike fennáll:

a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;

b) az érintett visszavonja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja vagy a 9. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;

c) az érintett a Rendelet 21. cikk (1) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a 21. cikk (2) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelés ellen;


d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;

e) a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;


f) a személyes adatok gyűjtésére a Rendelet 8. cikk (1) bekezdésében említett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

2. Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és az előbbi 1. pont értelmében azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő Adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

3. Az 1. és 2. pont nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:


a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;

b) a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;

c) a Rendelet 9. cikk (2) bekezdése h) és i) pontjának, valamint a 9. cikk (3) bekezdésének megfelelően a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;


d) a Rendelet 89. cikk (1) bekezdésével összhangban a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az 1. pontban említett jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy

e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
(Rendelet 17. cikk)

Az adatkezelés korlátozásához való jog (Rendelet 18. cikk)


1. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:

a) az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;

b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;

c) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy

d) az érintett a Rendelet 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

2. Ha az adatkezelés az 1. pont alapján korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

3. Az Adatkezelő az érintettet, akinek a kérésére az 1. pont alapján korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.


A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség
 (Rendelet 19. cikk)

Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az Adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

Adathordozhatósághoz való jog (Rendelet20.cikk)

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:

a) az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul; és

b) az adatkezelés automatizált módon történik.

Az adatok hordozhatóságához való jog gyakorlása során az érintett jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.

Felhívjuk az érinttetek figyelmét, hogy amennyiben az adatok fogadása a célszemélynél technikailag nem megvalósítható, úgy az adathordozhatósági jog sem gyakorolható.

Intézkedési határidő

Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt a fenti kérelmek nyomán hozott intézkedésekről.

Szükség esetén ez 2 hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt.

Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket Ön kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja Önt az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy Ön panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről

Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.

Az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit; ismertetni kell az

adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket; ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

Az érintettet nem kell tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:

az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;

az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;

a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.

Ha az adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását.

Adatvédelmi incidens bejelentése a hatóságnak

Az adatvédelmi incidenst az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti az 55. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.

A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog 
(Rendelet 77. cikk)

1. Az egyéb közigazgatási vagy bírósági jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti e rendeletet.

2. Az a felügyeleti hatóság, amelyhez a panaszt benyújtották,

A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (Rendelet 78. cikk)

1. Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.


2. Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha a Rendelet 55. vagy 56. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a 77. cikk alapján benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.

3. A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

4. Ha a felügyeleti hatóság olyan döntése ellen indítanak eljárást, amellyel kapcsolatban az egységességi mechanizmus keretében a Testület előzőleg véleményt bocsátott ki vagy döntést hozott, a felügyeleti hatóság köteles ezt a véleményt vagy döntést a bíróságnak megküldeni.

Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (Rendelet 79. cikk)

1. A rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok – köztük a felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való, Rendelet 77. cikk szerinti jog – sérelme nélkül, minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e rendelet szerinti jogait.

2. Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is, kivéve, ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó valamely tagállamnak a közhatalmi jogkörében eljáró közhatalmi szerve.

AZ ÉRINTETT KÉRELMÉNEK ELŐTERJESZTÉSE, AZ ADATKEZELŐ INTÉZKEDÉSEI

1. Az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a jogai gyakorlására irányuló kérelme nyomán hozott intézkedésekről.

2. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az Adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet.

3. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton kell megadni, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.

4. Ha az Adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

5. Az Adatkezelő a Rendelet 13. és 14. cikk szerinti információkat és az érintett jogairól szóló tájékoztatást (Rendelt 15-22. és 34. cikk) és intézkedést díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az Adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre:

a) díjat számíthat fel, vagy

b) megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.


A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása az Adatkezelőt terheli.

6. Ha az Adatkezelőnek megalapozott kétségei vannak a kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.

A vonatkozó jogszabályok esetleges módosulása miatt előfordulhat, hogy a fenti adatkezelési tájékoztató is ennek megfelelően módosul. Ilyen esetekben a bekövetkezett változásokról tájékoztatást biztosítunk. Amennyiben a változások érintik az Ön hozzájárulásán alapuló adatkezelést, szükség esetén ismételten kérni fogjuk az Ön hozzájárulását.

A tájékoztató elkészítése során figyelemmel voltunk az alábbi jogszabályokra:

  • A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.)
  • 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)
  • 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről

Jogorvoslati lehetőségek

Az érintettek – a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabálysértés esetén – panasszal élhetnek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11

Postacím: 1374 Budapest, Pf. 603.

Email: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: http://www.naih.hu

Továbbá, az érintettek az Adatkezelő vagy az általa igénybe vett adatfeldolgozókkal szemben bírósági jogorvoslati eljárást kezdeményezhetnek – választásuk szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt.

Kelt, Alcsútdoboz 2020 május 05.